Tatai Református Egyházmegye

Hálaadó istentisztelet Bokodon

2022-04-10 21:58:33 / Nagy Attila

A Bokodi Református Egyházközség parókiájának udvarán, új gyülekezeti ház épült, ezért adott hálát ünnepi istentisztelet keretében, 2022. április 2-án délelőtt a gyülekezet. A zsúfolásig megtelt templomban, Nt. Gerecsei Zsolt esperes úr köszöntötte a megjelenteket, majd felhangzott a kezdőének, a 25. zsoltár első verse, ezt követően a főének, a 162. dicséret első 3 verse.

 

 

Rövid fohász után, a lekciót,Nt. Gerecsei Zsolt esperes úr olvasta fel, Pál apostol Timóteushoz írt 2. levelének 3. részéből.

 

Igét hirdetett Ft. Steinbach József püspök úr, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke,a fenti igerész 16 és 17. verse alapján. „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen."

 

 

 

Életünk zsinórmértéke az Istentől ihletett Szentírás, ami ebben a bizonytalan világban minden esetben norma és iránymutatás: Olyan jó a bizonytalanságban, sokféle nyomorúságban megtapasztalni ezt az üdvözítő teljességet, amit egyedül csak a Szentírás adhat nekünk, az Ószövetség, mint ígéret, az Újszövetség, mint beteljesedés.

Részletesen kifejtette, hogy az apostol szavai, a próféták által írt Ige, Istentől származik, mely tanít, fedd, megújít, felemel és nevel!  Hálásnak kell lennünk érte!

„Azért kaptátok ezt a gyülekezeti házat, hogy rendszeresen összegyüljetek egymás hite által épülve Isten igéje köré, és meghalljátok az Ő teljességet, megtartást ajándékozó szavát a Jézus Krisztusban, a tanítást, a feddést, a megjobbítást, hogy ihletett emberek legyetek és másokat is felemeljetek" - bíztatta a püspök a bokodiakat.

 

A liturgia további részében az imádság szolgálatát, Ft. Máté László egyházkerületi főjegyző végezte.

 

 

Az építkezésről Czunyiné dr. Bertalan Judit presbiter, a térség országgyűlési képviselője számolt be. Köszöntötte a jelenlévő egyházi elöljárókat, a meghívott vendégeket, köztük Kovács Tamás és Kovácsné Gombos Tímea lelkészeket, akik korábban a gyülekezetben szolgáltak és az építkezést elindították. Meleg szavakkal méltatta fáradozásukat. Köszönetet mondott a bokodi gyülekezet gondnokasszonyának, Bognárné Sárikának, hogy a szerteágazó építési feladatok közepette, mindig számítani lehetett rá.

 

A gyülekezeti ház felépítése, berendezése, a vizesblokk, az udvar rendezése, a parókia részbeni felújítása a Magyar Falu program keretében, két ütemben valósult meg, mintegy 35 millió Ft értékben. Igazi korszerű közösségi tér lett belőle, amely alkalmas találkozási hely a gyülekezet, valamint a tágabb környezet, a település lakói számára is.

 

 

Köszönet illeti a tervezőket és a kivitelezőket: Dorogi Lászlót és Babirák Attilát, akik kiváló munkát végeztek. Köszönet illeti mindazokat a gyülekezeti tagokat, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak az építkezés sikeréhez. Hálásak lehetünk mindenkinek, legfőképpen azonban, Istennek kellhálát adnunk.Czunyiné dr. Bertalan Judit, beszámolóját a következő mondattal zárta: "Mindezekért egyedül Istené a dicsőség".

 

 

Szabó Natália helyi lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, a meghívott vendégeket, egyházi elöljárókat, a gyülekezetben korábban szolgálatot teljesítő lelkészeket, a település polgármesterét Csonka Lászlót, az evangélikus és katolikus hittestvéreket.

 

 

Ünnepi hálaadásunk a templomban, a Himnusz éneklésével, és az áldás vételével zárult, majd a gyülekezeti háznál folytatódott.

 

 

A hittanos gyermekek rövid éneket és játékos jelenetet adtak elő, amelyet Ligacs Andrea hitoktatónak köszönhetünk meg, majd Szücs Árpád a Magyar Állami Operaház nyugalmazott tagja, Református énekeskönyvünk 225. énekével adott hálát Mennyei Atyánknak.

 

A záró imádságot és áldást Nt. Gerecsei Zsolt esperes úr végezte.

 

Az énekek kíséretét, Rokosz Eszter kántorunknak köszönjük meg.

 

Az ünnepség, egy jóhangulatú szeretetvendégséggel zárult.

 

Köszönet a szervezőknek és mindazoknak, akik ebben közreműködtek!

 

Szücs János