Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek Őáltala" Kolossé 3,17
A Tatai Református Egyházmegye egész közössége nevében Istentől megáldott, békés új esztendőt kívánunk a honlap minden kedves Olvasójának!
Máté László esperes és Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok
tovább
Leltár-idő?
Ezekben a percekben talán már egyre többen ropogó petárdákkal, durranó pezsgőkkel, harsogó papírtrombitákkal búcsúztatják az évet. Nyilván nem az idő múlását ünneplik - hiszen ki örül annak? - inkább felejteni próbálnak, szeretnének önfeledten túllépni azokon a történéseken, amelyek kellemetlenek voltak, illetve amelyeket már úgysem hozhatnak vissza. Amolyan kollektív búfelejtő ez, esetleg egyfajta elégtétel.
tovább
Hálaadó „Leőke" terem avató alkalmat ült a Tatai Református Egyházmegye egy kis gyülekezete, a Szomódi Református Egyházközség. Az 1992-ben visszakapott régi „Nagy Iskola" épülete évek óta csak romokban állt, a gyülekezet semmire sem használta. Majd a presbitérium javaslatára meghirdettük az adakozási lehetőséget, hátha sikerülne Isten segedelmével és egy kis önerővel olyan állapotba hozni ezt a termet, hogy téli alkalmainknak megtartásának helyévé válhat.
Az alapításának tízéves jubileumát ünneplő Tatai Református Gimnázium számára nemcsak az évforduló miatt lesz különleges a 2015-ös év. Az iskola úgy döntött, hogy az eddigi négy évfolyamos gimnáziumi képzés mellett elindít egy hat évfolyamos osztályt is, ahova a most hatodikos diákok jelentkezését várja (részletes információk a www.refi-tata.hu oldalon olvashatók). Ez tovább színesíti a város és környéke továbbtanulási kínálatát, hiszen jelenleg nincs ilyen jellegű képzés Tatán.
tovább
A Tatai Református Egyházmegye Választási Bizottsága Komáromban, a Lelkészi Hivatalban 2014. november 20-án 18.00-kor megtartott ülésén készült jegyzőkönyv szerint a közegyházi választásokra leadott szavazatok a következők
tovább
A református hittanoktatás különböző formáival kapcsolatos alapvető kérdések és az arra adandó válaszok elsősorban református gyülekezeteink, lelkipásztorainak, intézményfenntartóinak nyújtanak támpontot. Az állami iskolákban felmenő rendszerben bevezetett kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás újabb, fontos változásaira, a tankönyvellátás menetére külön kitér az összeállítás, melyet a Református Pedagógiai Intézet (RPI) munkatársa, dr. Jakab Szászi Andrea állított össze.
A Kálvin Kiadója a Kálvin emlékévek lezárása alkalmából 2014. augusztus 1-től december 31-ig, illetve a készlet erejéig akciós könyvvásárt hirdet a Kálvin János személyéhez, munkásságához, valamint a magyarországi kálvinizmus múltjához és jelenéhez kapcsolódó kiadványaiból.
tovább

Örömmel értesítjük vásárlóinkat, hogy megnyitottuk új webboltunkat, ami a www.parakletos.hu oldalon érhető el. Az új bolt gyorsabb, jobban áttekinthetőbb és több funkcióval rendelkezik. Ezzel a fejlesztéssel szeretnénk megkönnyíteni és egyszerűsíteni a vásárlást. Az augusztus 25-ig vásárlók ajándékban is részesülnek.
tovább
A bibliarevízió eredményeit bemutató összehasonlító dokumentum elkészült, és a Magyar Bibliatársulat honlapjáról letölthető.
![]()
tovább
Nem csak a külső szép, a belső is megújult
Hálatelt szívvel gyűltek egybe a bajnai református hívek és a környékbeli gyülekezetek 2014. május 11-én 15 órára a bajnai református imaház felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteletre, a községi közösségi házba. Isten kegyelméből ugyanis rövid időn belül az imaház külső részének felújítása után a belső rész is új formát ölthetett.
tovább