Írta és beküldte Vass Edit Szernéna lelkipásztor

Július 15-19-ig (hétfőtől péntekig) vártuk az óvodásokat és a kisiskolásokat is a Református Közösségi Házban (Gagarin u. 10.) megrendezett napközis táborunkba.
tovább
Ugráló békákat, egy hatalmas, tátott szájú cethalat, és egy oroszlánmaszkot is fabrikálhatnak a Bibliával ismerkedő óvodások és iskolások. Az egyszerűen megvalósítható, de látványos modellek készítése közben a felnőttek vagy nagyobb gyerekek felolvashatják a bibliai történet rövid összefoglalását is a Kálvin Kiadó új könyvében.
tovább
A Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg Holger Finze-Michaelsen: Szeretet nélkül semmi vagyok című kötete, melyet Kókai Nagy Viktor fordított magyarra.
A „szeretet himnusza", a Biblia egyik legismertebb része, mély emberi vágyunkat szólítja meg: mindenki szeretné, ha szeretnék, és mindenki szeretne (jobban) szeretni. A sokszor ismételt szó azonban könnyen megszokottá, megkopottá, üressé válik, vagy éppen annyiféle tartalommal telik meg, hogy csak a lényeg vész el belőle.
tovább
Írta és beküldte: Darányiné Csonka Valéria lp., Lábatlanról
Örömmel és Isten iránti hálaadással számolhatok be arról, hogy 2013. május 18-án, szombaton, Lábatlan testvértelepülésén, Rohoncon, felavattuk Szenczi Molnár Albert emléktábláját. E szép és felemelő ünnepélyre abból az alkalomból került sor, hogy a nagy magyar zsoltárfordító pontosan 400 évvel ezelőtt itt élt és tevékenykedett gróf Battyhány Ferenc udvari lelkészeként.
tovább
Írta és beküldte: Rácz Tibor missziói lelkész
A Tatai Református Egyházmegye Gerecsei Szórványmissziójának sárisápi közössége május 12-én, ünnepi istentiszteleten adott hálát abból az alkalomból, hogy 3 éve tartották az első református istentiszteletet a helyi művelődési házban. A reformátusok elhívták magukkal katolikus és más felekezetű hozzátartozóikat, rokonaikat, falubelieket.
Írta és beküldte: Jakab István lelkipásztor
2013. május 25-én szombaton ünnepi istentiszteletre gyülekeztek a tarjáni református templomba. A templom környékének ill. a parókia udvarának megszépüléséért tartotak hálaadó alkalmat.
A tarjáni református gyülekezet, a tarjáni református hívek sok, áldozatos munkájának, szolgálatának köszönhetően, a templom felújítása, a kerítés, a parókia nyílászárói és a rég meglevő parketta lerakása, valamint egyéb kisebb és nagyobb szolgálata sorába illeszkedve a parókia és a templom közös udvarát is rendbe kívánta hozni.
tovább
Beküldte: Sárközi Erika egyházzenész
2013. május 20-án pünkösdhétfőn 10:30-tól zenés istentisztelet lesz a császári református templomban.
Énekel: a császári református egyház Angyalkar gyermekkara
Orgonál és vezényel: Sárközi Erika egyházzenész
tovább
2013. május 27-én hétfőn 10.00-tól Tatán, a Kocsi u. gyülekezeti otthonban tartja a Tatai Református Egyházmegye Katechetikai Szakmai Napját. Ennek keretében dr. Jakab-Szászi Andrea, a Református Pedagógia Intézet munkatársa tart előadást.
tovább
Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka a presbiteri tisztségről közérthető formában ír jelenlegi és leendő presbitereknek, azzal a céllal, hogy segítsen visszaállítani ennek a tisztségnek a méltóságát, a tekintélyét és a fontosságát.
tovább
2013. június 1-én Dadon rendezik meg a 2013. évi egyházmegyei sportnapot, melyen általános iskolás hittanosok vehetnek részt foci, asztalitenisz, zsinórlabda, sorverseny (1-4. oszt.) és erős ember (rúdtartás, rönknyomás, autó elhúzás, vasaló dobás) sportszámokban.